2003 Üzenetének Forrása


A ZetaTalk 1995. január 19-én indult Michael Lindemann ISCNI chat listáján, és azzal a bejelentéssel vezette be magát, hogy 2003. május 15-e körül a világ egy újabb póluseltolódást fog megtapasztalni. 1996 végére eljuttatta ezt a figyelmeztetést a sci.astro Usenet vitafórumra egy csillagászokkal való vitatkozás közepette. A viták jelenleg is folynak. 1997. október 24-én a ZetaTalk meghívást kapott a Furcsa Világegyetem c. műsorba, az X-bolygó: 2003 címszó alatt. A műsorban szerepelt Nancy, amint a számítógépe előtt ül, a Nehéz Idők Póluseltolódási TOPIC-jával a képernyőn, csakúgy, mint a 2003-mal kapcsolatos üzenet.

Jeff Rense hívta meg ezután Nancyt számos alkalommal, 3-3 órás adásokra, mely rádióműsorok során a zéták nyilvános élő telefonhívásokat fogadtak 1998. szeptember 25-én, október 23-án, december 10-én, 1999. március 5-én, június 4-én, augusztus 27-én, és 2000. január 12-én. Ez rögzítve van, és elérhető a Sightings Real Audio archívumok közt. A 2003-mas póluseltolódás alaposan megtárgyalásra került. Nancy két alakalommal szerepelt a Wireless News Service hírlevélben, mely számos élő rádióinterjús felkérést hozott számára 2000-ben és 2001-ben. Cikk jelent meg róla Art Bell After Dark c. magazinjának 2001. áprilisi kiadásában, a póluseltolódásokkal kapcsolatban. Nancy Élő IRC-s ZetaTalk chatekbe kezdett 2001 végétől kezdődően, minden szombaton.

A befelé tartó X-bolygót megfigyelték a zéták által megadott koordináták helyén 2001 elején, és kétszer lefényképezték 2002 januárjában. Hogy egy középkorú nő egy középiskolás végzettséggel, aki még azt sem tudja, hogy egy teleszkópnak melyik végébe kell nézni, pontosan meg tudta mondani a barna törpe, az X-bolygó RA és Dec adatait, ez megdöbbentő, és a ZetaTalk érvényességéért beszél, csakúgy, mint a Nehéz Idők ZetaTalk Helytállósági TOPIC-ja.

Magyarán, a ZetaTalk volt a forrása egy figyelmeztetésnek az X-bolygó egy 2003-mas áthaladásáról. Senki más "megbízottat" ne fogadj el helyette.


Egy évvel az eltolódás előtt, a téma egyes szakértőinek pro/kontra helyezkedése egy 2003-mas áthaladás kapcsán már nyilvánvaló volt. A 2003 melletti helyezkedések - Sylvia Browne hiteles médiumot kivéve, aki elég későn, 2002. decemberében érkezett el következtetéséhez - egyszerűen csak osztozni szerettek volna a ZetaTalkkal a színpadban. A 2003 ellenes hozzáállásoknak, a zéták szerint, bár a felszínén nem látható, de gyakran egy közös kirendelt dezinformációs forrásuk van, minthogy a ZetaTalk egy Célba vett üzenet.

Mettől => pro kontra <= Meddig
2000. nov. Mark Hazlewood Zecharia Sitchin mindvégig
2002. aug. Norlock NASA mindvégig
2002. aug. James McCanny sci.astro debunkerek mindvégig
2002. szep. Jelaila Starr Space.COM 2002. aug.
2002. dec. Sylvia Browne Jason Martell 2002. dec.
2002. dec. Ed Dames Sean Morton 2002. dec.